...

A legjobb magyar Linux. Van ilyen?

Sokan kérdezik, illetve keresnek rá a neten, hogy "melyik a legjobb magyar linux?". Próbáljunk meg valamiféle választ találni rá.

Először is azt kell megnéznünk, hogy milyen magyar linux disztrókat ismerünk. Nem túlságosan bő a választék, de azért találunk néhányat.

1. UHU Linux

Elsőként talán említsük meg a legrégebbinek tartott magyar Linux disztrót, az UHU Linuxot. 2003-ben jelent meg az első kiadás "juhhu!" kódnévvel.
Hét kiadásig jutott, míg elérte a 3.0-ás verziót, LTS kódnéven, ami 2014-ben jelent meg, és a 3.15-ös kernelt használja. Újabb hivatalos kiadása azóta sincs, viszont több kísérlet is volt már az újjáélesztésére.

A legsikeresebb, és legfrissebb nem hivatalos kiadás, az UHU Baráti Kör által fejlesztett UHU Linux UBK5, ami idén januárban vált elérhetővé.
Innen tölthető le

uhu linux ubk5

A hivatalos UHU Linux weboldala: uhulinux.hu

 

2. Sulix

sulix linux

A szintén egyik legrégebbinek mondható magyar fejlesztésű disztró, ami ugyancsak 2003-ben jelent meg első kiadásával, a Red Hat alapú Sulix.
A fejlesztők szerint a Sulix, kifejezetten a magyar oktatási intézmények igényeinek figyelembevételével készült, és elsősorban nekik szánták.
Jeélenleg nem áll aktív fejlesztés alatt, viszont továbbra is elérhető, és ingyenesen letölthető a honlapukról. Az utolsó stabil verzió 2017-ben jelent meg.

 

3. Frugalware

frugalware linux

A mára már sajnos megszűnt, Vajna Miklós által fejlesztett Frugalware Linux egy általános célú, haladóknak szánt Linux-disztribúció volt. Ez a Slackware-en alapuló rendszer nem a jól ismert TGZ, hanem a Pacman csomagkezelőt használta. A Frugalware egyike volt azon kevés disztribúciónak, amelyekhez naponta érkezett biztonsági és egyéb frissítés.
Az utolsó kiadása 2016-ban jelent meg, ami még most is letölthető a hivatalos honlapról.

 

4. DJSZA

digitalis jolet szoftver csomag

A végére maradt egy kakukktojás, a Digitális Jólét Szoftver Alapcsomag, ami ugyan Linux, mégpedig Linux Mint, de csak véleményesen nevezhetjük magyar Linux disztrónak. Sokat nem is írnék róla, ha jóindulatúak vagyunk, akkor egy Linux Mint-en alapuló magyar Linux kiadásnak is nevezhetjük.
Bővebb információ és letölés innen.

 

Tehát, ha összegezni akarjuk a dolgokat, és választ találni kérdésünkre, akkor azokat disztrókat, amik nem állnak aktív fejlesztés alatt, rötön ki is zárhatjuk.
Maradnak tehát az UHU Linux UBK5, és a blackPanther OS. Mivel a blackPanther sajnos már nem elérhető ingyenesen, így marad az UHU Linux UBK5.
Természetesen mindenki döntse el maga, hogy mire szavaz, a fenti cikk csupán egy összegzés.

Hozzászólások(0)

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.

Bejelentkezeés